Elso mojito

2013. december 10.
Ez most tényleg igaz, itt vagyunk, reggel is már meleg van, nem kell kardigán sem, ragyogó kék az ég és süt a Nap. Próbálunk felocsúdni… nagyon király. 🙂
Reggelinél megismerkedtünk szomszédainkkal (3 szobája van Maurának), egy fiatal brazil pár és egy idősebb ausztrál. Maura is ott ül közöttünk és a reggeli egy 2 órás beszélgetésbe torkollik. Kérdezzük, hogy működik a magánszállás, a rendszer. Be kell jelenteni minden új vendéget az idegenrendészeten 24 órán belül, meg persze fizet adót is, mint mindenki más. Internet viszont hivatalosan nem lehet magánszemélynek hanem vannak Cuba Intranet kávéházak, ahonnan lehet e-mailezni, és onnan kell intézni mindent. Na persze itt is megoldják a dolgokat, mint mindenhol máshol a világban. 😉 Egyébként próbáltunk egy ilyen Intranet helyre bejutni (persze sor állt előtte, mint mindenhol: bank, üzlet, pék stb.) de azt mondták, hogy az csak kubiaknak van, külföldiek menjenek a szállodákba internetezni. Aztán persze beszéltünk még a helyi kajákról és megkértük Maurát (persze, hogy az én ötletem volt) főzzünk egyszer együtt valami kubai kaját, hátha benne vannak a többiek is. Persze, mindenkinek tetszett az ötlet, meg is beszéltük, hogy disznósült lesz, fekete babos rizzsel és yukával, némi zöldséggel. De mondtam, hogy én látni szeretném, segíteni akarok, mikorra jöjjünk vissza. Megbeszéltük, másnap este vacsi lesz. Megjegyzem a beszélgetés java része spanyolul volt és csak ritkán kellett megállítani a beszélgetést hogy magyarázzák el, mert elveszítettem a fonalat. Nagy boldogság, hogy értem mit mondanak… az ausztrálok meg csak néznek… mindenki az anyanyelvén nyomja, én meg 2 idegen nyelv között ugrálok… nem mellesleg Tesó is sokat megért a spanyolból… jó volt ez az intenzív tanfolyam neki utazás előtt.

A nagy beszélgetés után végre felkerekedtünk és elindultunk a városba. Ma csak céltalan csavargás a terv, szokjuk a helyet… kiderült, van is mit. Az utcán Tesóm nonstop tekergeti a fejét és csak ennyit mond: -Nézd már! De kurva jó! Ott is egy… ez milyen állat… láttad mekkora?

Igen, igen, a régi amerikai autók miatt volt… tényleg lenyűgözőek akkor is ha roncsok, akkor is ha felújítottak. Az eleje a vállamig ér majdnem, hatalmas vasdarab… csodaszép gépezet, mélyen dörmögő motorhanggal… (és persze vastag füst, de ez most nem zavar). Na és az utcák… romok, mintha háború után lennénk… nyomor és mocsok az utcákon, miközben a világ legszebb romjai között sétálunk… gyönyörű épületek, a homlakzatok maradványai Havanna egykori fénykoráról árulkodnak. Nem jártam még ilyen csodaszép városban…. ha ezt mind felújítanák… tényleg szívesen ideköltöznék én is. Nem is gondoltam, hogy ekkora pompa és fényűzés volt itt… fantasztikus. Persze van pár felújított épület is, méregdrága szállodák működnek benne, vagy valami hivatal, iskola, múzeum.

Közben elmentünk pénzt is váltani, van pár Western Union iroda, meg hivatalos pénzváltó. Őr a bejáratnál, sor az utcán, egyesével engednek be minket, de annyira, hogy nem mehettünk be együtt. Semmi baj. Mellettünk Atm, ott is őr, sor, a külföldön dolgozók küldik haza a pénzt. Na itt már láttunk iPhone-t is helyi lakos kezében. Létezik a luxus és lehet kapni mindent… csak legyen pénzed hozzá. Gyorsan letérünk a via obispo-ból, mert ez csak a túristáknak szól, és van is belőlük elég. Inkább választjuk a szomszéd utcát nyomorral.. de legalább valóságos. Egy nagy feka bácsi beinvitál minket a kocsmájába egy Mojitóra.. és mivel állandóan azt hangoztattuk, hogy az első nap mojitoval kezdünk, így be is mentünk. A kocsmát úgy kell elképzelni, hogy a szegedi bádogbüfé tiszta és igényes hely ehhez képest. :-). Nagyon mocskos, szakadt hely… a fal málik, az öreg műanyag flakonból önti a cukros citromos levet, egy félbe vágott másfél literes pillepalackból tör ki jeget, bele a menta, összenyomja, és rá a rum. Mindez egy 2 dl-es pohárba… szoda nincs, az nem kell 🙂 . Én csak abba remenykedem, hogy rum elég erős lesz mindez és az újrahasznált szívószál fertőtlenítésére. Elég volt, nem lett semmi bajunk…:-) Egyébként az árak nagyon durvák, a turista negyedben 15-20 cuc is lehet egy kaja egy főre, ami ugye ugyanannyi dollár, míg a helyiek utcai árusánál vettünk 2-2 pohár frissen csavart gyümölcslevet, meg 1-1 pizzának csúfolt mini kerek melegszendvicset összesen 50 pesóért, azaz 2 cuc-ért. (450 Ft.)

Sétálás közben elkeveredtünk a Partagás dohánygyár felé, gondoltuk megnézzük, de nem jött össze, mert a gyár elköltözött egy másik helyre. 3 egyenruhás őr vigyázta az üres gyár bejáratát, ülögettek, beszélgettek és mutogattak egy cetlire a falon az új címmel. Felírtuk a címet, délelőttönként vannak nyitva, holnap megkeressük. De ha már ott voltunk betértünk a gyár melletti szivarboltba, ahol az eladó annak ellenére, hogy nem akartam venni semmit, készségesen elmagyarázott mindent, mutogatott könyvbe képeket. A dohány felső levelei a legerősebbek, és a szivar színe nem jelöl semmit, csak olyan lett a dohány levele érlelés után. Ez csak design, hogy igyekeznek egy dobozba egyféle színt tenni, mert úgy a mutatós. Mondtam, hogy megyünk majd Pinar de Rio-ba ültetvényt nézni, figyelmeztetett, hogy most kb. 10 cm-esek a növények, áprilisba lesznek nagyok. Meg hogy van ott is egy gyár, érdemes megnézni.

Lassan visszafelé vettük utunkat, mentünk egész nap, kifáradtunk.
Kis pihenő után kerestünk egy közeli helyet vacsorázni, amikor is leszólított minket egy fekete fiatalember, beinvitált egy kocsmába. Gondoltuk kaja előtt egy sör jó lesz. Na hát ez is egy érdekes beszélgetés lett. 🙂 Ismeri Kádár Jánost és az összes kelet-európai kommunista vezért… ez volt a belépő a beszélgetéshez… úgy tűnik értelmes a srác. Ghánából jött 10 éve egy diákprogram keretében. Azért jött Kubába, mert ide tudott ingyen jönni tanulni. Orvosnak tanul, még 2 éve van hátra, aztán le kell dolgoznia az oktatást 4 évig, aztán megy haza. Nem szeret Kubába, mert sok a korlát. Mindent kap ingyen, szállást, iskolát, kaját, de pénzt nem, és nem igazán hagyhatja el Havannát. Azt mondja, hogy ha elmenne sétálni Miramar-ba, Havanna elit negyedébe, símán elvinnék a rendőrök. Nagyon jó, hogy ingyen tanulhat, de nagyon nehéz pénz nélkül. Persze meghívatja magát egy italra… hát legyen, szimpatikus a srác. Na persze, hogy a sztoriból mennyi az igaz, sosem tudjuk meg… de akár hihető is.

Végül ettünk egyet, jó volt de a számolásnál átvertek, kicsit többet számoltak, de most nem balhézunk, első nap van… de rájövünk, hogy mi itt a pénzeszsákot jelentjük mindenkinek, és lépten nyomon átvernek, lenyúlnak. Fel kell készülni, hogy ezeket le kell meccselni majd folyamatosan, elő kell venni a harcos énünket.