Csomagmizeria

2013. december 15.
Reggel 7-kor elbúcsúztunk Maurától, nagyon megkedveltük egymást, majdhogynem szomorú voltam… nagyon jól éreztük magunkat nála.. és nem a luxus miatt, hanem mert olyan volt, mintha otthon lettünk volna. Elindultunk a Prado-n, a főutcán, hogy fogjunk egy taxit, de sehol egy autó. Vasárnap reggel 7-kor kb. percenként ment el egy autó, de egyik sem taxi. Ajaj… kezdünk kicsit aggódni, sétálunk a nagy szállodák felé, ott biztos lesz pár. De útközben végül leintünk egy autót, egy régi amcsi fajtát, ülnek benne 3-an hátul, mi bepréseljük magunkat a sofőr mellé a 2 nagy és a 2 kicsi zsákkal együtt… nem volt egyszerű…. de a többi utas párszáz méter után kiszállt, miénk az autó, irány a ViAzul állomás. Csomagleadás van, cimkézik a csomagokat és el is veszik tőlünk, olyan reptéres cuccot próbálnak imitálni, de elég vicces. Sebaj, 15 méter alatt csak nem lesz baj a zsákokkal. Mint később kiderült naívak voltunk. 🙂 3 órás utunk alatt végig a tengerpart mentén ment a busz, nem tudom meddig lehet bámulni a kék tengert, mire ráun az ember. Messzebb nagyon sötét kék, nem is emlékszem láttam-e már ennyire sötétkék tengert.. kintebb világosabb… szépen fodrozódik… melegen süt a nap…. értem én miért nincs itt kapkodás. 🙂 Lassan megérkezünk Varadero-ba, sorompó, minden van, csak hogy a nyugati turista jól érezze magát és minél kevesebbet lásson a valóságból, illetve a valóság nehogy odamerészkedjen. Havanna után ez valami extrém luxus… árusok, taxisok szólintgatnak itt is, de tisztaság van, a régi autókból sem látni szakadtat… nyugati turisták magassarkúban korzóznak a főutcán, fizetik a drága vacsorát, a lovaskocsikázást. Nagyon más. Na de ugorjunk csak vissza időben, mert hát lett egy kis izé meg pitty-putty is közben, mert a csomagunk nem érkezett meg velünk együtt. A sofőrnek harmadszorra sikerült telefonon elérnie a havannai állomást, keresik a csomagot, 10 perc múlva visszahívnak, a hátizsákok elmentek Trinidad-ba, majd este 9-kor ér ide a busz onnan, majd azzal elhozzák. A csaj a lelkünkre köti, hogy fél 9-re érjünk vissza, mert ő bizony 9-kor végez, nem fog ránk várni egy másodpercet sem. Micsoda ügyfélszolgálat… persze olyan nincs, hogy elhozzák a csomagunkat a szállásunkra, Tesóm próbálta ezt kérni, de nem értették miről beszél. 🙂 Na akkor ez frankó, itt vagyunk a világ egyik legszebb tengerpartján két napot, és nincs naptejünk, fürdőruhánk. Irattunk az állomáson a csajjal egy papírt, hogy a csomagunk nem érkezett meg… na persze se céges papír, se írógép, de legalább pecsét van, nem tudom a biztosító elfogadja-e majd. Mindenesetre elindultunk a szállás felé, hogy akkor az első helyen megvegyük a napkrémet, és a fürdőrucit. Na de itt az út széli árusok ilyesmit nem árulnak, csak szuvenírt… meleg van, tűz a nap, morgolódunk…. legalább menjünk le, nézzük meg a tengert, itt van 100 méterre. És abban a pillanatban, hogy leértünk, elmúlt minden bajunk. Azta de durva… bakker… ilyen fehér homok nincs is. Mintha a sok fehér kiskagylót ledarálták volna. A tenger átlátszó, csillogó türkiszkék nincs sok ember… előre, hátra a végtelen homokos tengerpart. Iszonyúan durva. 🙂 Na akkor menjünk, gyorsan vásárolni, becsekkolni és irány a tenger. Szerencsére találtunk egy Centro Commercial-t, ahol az első üzletbe megvettünk mindent. Design nem számít, meg ugye nincs is nagy választék, csak a méret, meg naptej "ninos"-nak való. Szálloda is meglett, nagyon királyságos, hogy egy 4*-os szállodába kapjuk az all inclusive-ot, és csak a szobánk 3*-os, mert ez az út másik oldalán van, és úgy kell lemenni a partra. 80 cuc-ért jó lesz. 🙂 Rögtön be is robogtunk ebédelni, bekajáltunk, nem lesz gond. Szoba is frankó, ekkora ágyat még nem is láttam, nagyobb keresztbe, mint hosszába. Na akkor irány a tenger… poénkodunk, hogy én akár abba az egy trikóba és rövidgatyába kihúzom a 4 hónapot, ha nem kerül elő a csomag. Nem kell ide semmi más… és egyébként ez igaz is majdnem. Na hát a tenger… az király volt. Vigyor rágyógyult az arcunkra, boldogság van, nem kell ide semmi más. 🙂 A nap mondása is megszületett: "Hééé, belefingottam a Karib-tengerbe!" 🙂

Este bárban toljuk az ingyen pina colada-kat… a rumot itt nem sajnálják ki belőle. A tengerparti bárban meg a jégkása keverő gép van feltöltve mojito-val meg pina colada-val. Nagyon vicces… 🙂 Na megjegyzem nem túl jó… de nem finnyáskodunk.

Na akkor eljött a 8 óra… induljunk a hátikért vissza, fél óra séta… reménykedjünk erősen, hogy Trinidadba tudták, hogy azt a 2 zsákot át kellett tenni a Varadero járatra. Nagy az elvárás… ez elmúlt napok tapasztalata alapján elég sokat szeretnénk. Megérkezünk, a nőci ott van, int, hogy várjunk, 9-kor jön a busz…. és megjött a busz és csodák csodájára vele együtt a hátink is. 🙂 Anyázassal egybekötött örömkiáltásokkal fogadtuk őket. (A k**va a**ukat, csak megvan végre…) Tesóval hazafelé beszélgettük, hogy mennyi bonyodalom, viszontagság jön folyamatosan… ez ezzel jár, mondom, meg kell szokni, hogy mindig lesz valami. De végülis minden jó ha a vége jó. 🙂